A disclaimer szó jelentése – amint az köztudott – jogi nyilatkozat, ami a nyilatkozattevő felelősségének korlátozására irányul. Valószínűleg csak egy ügyvédnek jut eszébe, hogy weblapján hozzáférhetővé tegyen sok-sok érdekes és fontos információt, majd azt mondja, hogy ne bízzon ezekben az információkban. (Valamiért így vagyunk kódolva.) E célból a weboldalakra olyan nehezen olvasható, apró betűs szöveget szokás feltenni, melyre hivatkozással a weboldalt üzemeltető ügyvédi iroda mentesülhet mindennemű felelősség alól.
Erre nekünk igazából nincs szükségünk, néhány dologra azonban felhívjuk a figyelmet.
1. Ha az oldalunkon jogi információt talál, használja egészséggel. Azzal nyilván Ön is tisztában van, hogy oldalaink tanulmányozása önmagában nem hoz létre közöttünk ügyvédi megbízási szerződést, még ha szeretnénk is, hogy minden olvasónk egyszer az ügyfelünk legyen. Ha valaki mégis van olyan elvetemült és azt gondolja, hogy a(z egyébként Alaszkában is hozzáférhető) weblapunk tanulmányozása miatt közöttünk érvényes megbízási szerződés jön létre, úgy annak mi nem szeretnénk az ügyvédei lenni és köszönettel elzárkózunk a szerződéskötés elől.
2. Oldalainkon talál mások gondozásában álló weboldalakhoz, internetes tartalmakhoz történő kapcsolódásokat (ún. “linkeket”). Az ilyen tartalmakért, naná, hogy nem vagyunk felelősek, azokat folyamatosan nem ellenőrizzük. Na nem azért mert linkek vagyunk, hanem mert igyekszünk olyan linkeket használni, melyek esetében ilyen problémák fel sem merülnek.
3. Az oldalainkon található információk, cikkek, tanulmányok a törvény erejénél fogva akkor is szerzői jogvédelem alatt állnak, ha ezt külön nem írjuk le tízszer. Bízunk benne, hogy látogatóink törvénytisztelő felnőtt polgárok, akik ismerik kötelezettségeiket.
4. Ne küldjön nekünk kéretlen és haszontalan elektronikus leveleket (”spam”-et). Bizalmas információkat pedig csak azután osszon meg velünk, ha visszaigazoltuk az ügyfél- ügyvéd jogviszony létrejöttét, amit egyébként írásban teszünk. Ha Ön levélszemetet gyárt (legyen az ajánlat borvásárlásra, fogadásra vagy pirulára), úgy az első mondatot különösen vegye magára. Nem riadunk vissza jogi lépésektől, nekünk az nem kerül annyiba, mint peres ellenfeleinknek.
5. A föld forog, a természet változik. Sokszor lényegesen gyorsabban, mint ahogy azt érezzük. Elég megnézni gyerekeink pár évvel ezelőtt készült fényképeit, maga a döbbenet. Ezért előfordulhat, hogy az oldalunkon olyan információt talál, ami időközben elavult, vagy aktualitását vesztette. Ha igazán kíváncsi a véleményünkre, úgy is megbízást ad nekünk, melynek során ígérjük, mindig naprakész információkkal látjuk el. Néha még a jövőbe is látunk.
Ennyi. Reméljük életében először végigolvasott egy jogi nyilatkozatot. Legyen szép napja.
Eigentumsvorbehalt als Sicherungsmittel bei internationalen Finanzierungsgeschäften in Ungarn [A tulajdonjog fenntartása mint a nemzetközi finanszírozási ügyletek biztosítéka], ZfRV 2007, 64-70. o. (ZfRV – Zeitschrift für Rechtsvergleichung, Internationales Privatrecht und Europarecht)
Baurecht in Ungarn [A magyar építési jog], Eastlex 2008/6, 212-216. o.
Aktuelle Änderungen des ungarischen Gebührenrechts [A magyar illetékszabályok aktuális változásai], Eastlex 2009/5, 184. kk. l.