
Ügyvédek vagyunk. Azért választottuk ezt a hivatást, mert örömünket leljük a széleskörű ismereteken és logikus gondolkodáson túl kreativitást és elhivatottságot is igénylõ jogi munkában. Az ügyvédi pálya nyújtotta szabadság, függetlenség és az ezzel együtt járó felelősség mindannyiunk számára az önmegvalósítás és az értékteremtés nagyszerű terepe.
Nemzetközi ügyvédi irodákban megszerzett többéves tapasztalattal a hátunk mögött fiatal, de mégis gyakorlott ügyvédekből álló csapatunk 2009 végén az önállósulás mellett döntött. Nemcsak kollégák vagyunk, de barátok is. Olyan ügyvédek, akik a nemzetközi irodáknál megszokott munkakultúrából átmentették mindazt, ami munkájuk és ügyfeleik hasznára válik, elvetik azonban azt a szemléletet, mely a mennyiséget és a standard megoldásokat helyezi a minőség és a személyre szabott szolgáltatások elé.
Úgy ítéljük meg, hogy a változó gazdasági körülmények között ügyfeleinknek olyan jogi szolgáltató partnerre van szüksége, mely gazdaságosan, de mégis hatékonyan működő rendszereivel magas minőségű és kifizetődő szolgáltatást nyújt, elérhető áron. Képesek vagyunk megbízóinkkal együtt gondolkodni bármilyen probléma megoldása érdekében és szívesen osztozunk ügyfeleink sikereiben is.
Isten hozta nálunk.
Eigentumsvorbehalt als Sicherungsmittel bei internationalen Finanzierungsgeschäften in Ungarn [A tulajdonjog fenntartása mint a nemzetközi finanszírozási ügyletek biztosítéka], ZfRV 2007, 64-70. o. (ZfRV – Zeitschrift für Rechtsvergleichung, Internationales Privatrecht und Europarecht)
Baurecht in Ungarn [A magyar építési jog], Eastlex 2008/6, 212-216. o.
Aktuelle Änderungen des ungarischen Gebührenrechts [A magyar illetékszabályok aktuális változásai], Eastlex 2009/5, 184. kk. l.